Joanne Harris: Csokoládécipő

Az igazat megvallva már Karácsony óta ott pihent a polcomon, s várt rám, hogy elolvassam, én azonban általában kissé gyanakvóan nyúlok a folytatások felé (pláne azok felé, melyekre nem is igen lehet számítani), s így volt ez a Csokoládécipővel is. A fülszöveg, s a borító sem sejtetett sok jót. Valahogy nem tudtam (vagy nem akartam) elképzelni Vianne-t a nagyváros forgatagában, s a kis Anoukot, mint középiskolás kamaszlányt. Ennek ellenére egészen jó kis regény kerekedett belőle, néhány apróságtól eltekintve. Na de erről majd később...

Öt év telt el a Csokoládé eseményei óta. Vianne-t és Anouk-ot Párizsba űzte a Változás Szele, ahol észrevétlenül, az apró varázslatokkal felhagyva, hétköznapi emberek módjára igyekeznek elvegyülni a tömegben, megbújni a Fekete Ember s a Nyájasok elől. Roux - bár nincs velük - maradandó nyomot hagyott a család életében Rosette személyében, aki négy éves, és épp olyan különleges képességekkel van megáldva, mint anyja, s nővérkéje.

Ezúttal három mesélőnk van, Vianne, Anouk és egy új szereplő, Zozie de I'Alba, aki összebarátkozik a kislánnyal, s dolgozni kezd a Vianne vezette csokoládéboltban. Már a könyv elején kiderül, hogy ő amolyan rossz boszorka, ki arra fordítja természet adta hatalmát, s az évek alatt gondosan kialakított "rendszerét", hogy életeket gyűjtsön, s tegyen mágévá. Betoppanásával feborul a Vianne által oly gondosan kialakított rend. Zozie túlságosan is Vianne régi énjére emlékeztet, s éppen ez válik fegyverévé. Felvirágoztatja a csokoládéboltot, hatalmába keríti Anoukot, igyekszik saját gonosz érdekei szerint igazgatni a szálakat az asszony, s gyermekei életében. S hogy végül ki és mi győzedelmeskedik - az ártatlan családi varázslatok Vianne részéről vagy a Zozie által gyakorolt sötét mágia - az a történet végén kiderül, amikor is szemtanúi lehetünk egy jó és egy gonosz boszorkány összecsapásának.

Egy-két dolog zavart csupán. Például a mobiltelefonok, az euro és egyéb, a mai világot idéző jelenségek, amit - bár nem emlékszem már, milyen évet írtunk a Csokoládé eseményeikor, és bizonyára nem követett el akkora hibát az írónő, hogy e szempontból következetlen lett volna - valahogy én nem tudom összeegyeztetni Vianne világával (még akkor sem, ha ezúttal Párizsba, a nagyvárosba sodorta a szél). Ettől eltekintve azonban azt tudom mondani, hogy egy a Csokoládéhoz hasonlóan letehetetlen, kedves olvasmány, ami mellesleg számos értékes üzenetet közvetít felénk az anyai szeretetről, a gyermeki ragaszkodásról, arról, hogy mindig, minden esetben vállaljuk önmagunkat, s hogy "nem minden arany, ami fénylik".

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Én valahogy hülyén csináltam anno a dolgot, mert pont fordított sorrendben olvastam a Csokoládécipőt és a Csokoládét - ez kicsit bezavart -, de egész hasonló volt a véleményem.
A mobilokról és az euróról annyit, hogy én is nagyon ki voltam hegyezve az ehhez hasonló részletekre, így aztán rá kellett jönnöm, hogy a film torzította el a képalkotásunkat, ugyanis az visszatolja az 1900-as évek közepére a sztorit, holott Joanne Harris abszolút a 20. századba helyezte (már a Csokoládét is).
Szóval szép, kedves volt ez a könyv, magam is azt írtam róla, hogy az én szememben az egyenletes színvonalat képviseli, nem voltak benne hullámhegyek és hullámvölgyek, de a Csokoládé hangulatát akkor sem érte utol. Abban olyan elképesztő intenzitással ábrázol emberi kapcsolatokat, érzéseket, hogy szerintem az utánozhatatlan :)

lulin írta...

Gondoltam, hogy a film miatt éreztem úgy, hogy a mobiltelefonok nem oda valók. Így jár, aki előbb látja a mozit (ráadásul nem is rossz mozit), mint hogy elolvasná magát a művet. :) Ennek ellenére remek két köny volt, de titkon azért a Csokoládé nekem is jobban tetszett.

Névtelen írta...

Én még nem olvastam ezt a könyvet, de már megvan, csak pont azért nem akartam eddig belevágni, mert kicsit ódzkodom a folytatásoktól.
És a Csokoládéból is csak arra emlékszem, hogy a film mennyire meg lett heppiendesítve. Sosem értettem, hogy miért engedik meg, hogy megváltoztassák, csak azért, hogy "fogyasztóbarátabb" legyen.
Én eddig az összes Harris regényt olvastam, biztos tetszeni fog a Szent bolondok is. :) Mondjuk abban különbözünk, hogy én nagyon meglepődtem, amikor az Urak és játékosokat olvastam, biztos azért, mert már addigra nagyon hozzászoktam a többi regényéhez. :)

lulin írta...

Én is meglepődtem, mert egészen más, mint a többi. Viszont olyan csattanó van a végén, amire azt hiszem, ha napokig csak ezen gondolkodom, sem jöttem volna rá. :)